Hírek
vissza
2016/609

Király SZE U19: Összességében jól teljesített a csapat

Király SZE U19: Összességében jól teljesített a csapat

A bajnoki címet eldöntő utolsó mérkőzést elvesztette a Celldömölk ellen a Király SZE U19, így bronzéremmel zárta a megyei ifi bajnokságot. Németh Bálint edző a helyezéssel nem, de a csapat teljesítményével elégedett.

Harmadik helyen zárt a Király SZE U19 , miként értékeled ezt a teljesítményt?

-Csalódott vagyok a helyezést illetően, minden elfogultság nélkül mondom, hogy ennek a csapatnak bajnokságot kellett volna nyernie, és ezt a srácok is tudják. Amikor átvettem a gárdát, tisztában voltunk azzal, hogy a 6 pontos hátrányunk miatt nem csak a mi kezünkben van a sorsunk. Az előttünk állók botlásainak és a 14 meccses veretlenségi sorozatunknak köszönhetően aztán saját kezünkbe került a sorsunk, de az utolsó mindent eldöntő meccsen nem tudtunk élni a lehetőséggel. Összességében elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, becsülettel végigdolgozták a szezont, ennek pedig hosszútávon meglesz az eredménye!

Vezetőedzőként debütáltál, mik voltak a félév tapasztalatai?

-Mindenféleképpen tanulságos féléven vagyok túl, úgy gondolom rengeteg tapasztalatot szereztem vezetőedzőként, nagyon sok feladattal kellett megküzdenem a szezon során. Minden edzés, mérkőzés egy tanulási folyamat volt, kaptam pozitív és negatív visszajelzéseket is, látom a saját hibáimat, de tudom azt is, hogy mik az erősségeim. Biztos vagyok abban, hogy a tapasztalatokat a jövőben hasznosítani tudom. Számomra ami nagyon fontos, hogy a csapat is mellettem áll!

Sok fiatal játékos lehetőséget kapott, tudtak élni vele?

- A felkészülés során többször is játszottunk a fiatal U16-os korosztályunk ellen, illetve rendszeresen figyeltem őket bajnoki mérkőzéseken, így tisztában voltam a játékosok képességeivel. Olyan helyzetbe kerültem, hogy szükségem volt játékosokra, hiszen a tavalyi keretből 7-8 alapember különböző okok miatt nem állt a rendelkezésemre, így lehetőséget adtam a fiatal tehetségeknek - itt szeretném külön megköszönni Gombás Péter kollégám segítségét, aki abszolút partner volt ebben. Az U16-ból felkerülő játékosok, ahogy lehetőséget kaptak, húzóembereivé is váltak a csapatomnak, csak nagy szavakban tudok róluk beszélni!

4. Miként alakul a szezon lezárása, majd a pihenés után mik az elképzelések a következő szezonra?

-A bajnokság végeztével még egy hétig edzésben maradunk, amit egy bankettel zárunk. Majd 2-3 hetes pihenőt követően 7-8 hetes felkészülést tervezünk. Egy újabb lépcsőfok előtt állunk, de erről majd akkor beszélek szívesen, ha már tényként tudjuk közölni.  Ami biztosnak tűnik, hogy távozónk nem lesz, de mindenképpen szeretnénk 3-4 meghatározó játékost igazolni a nyáron.

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek