Hírek
vissza
2016/611

Hajmási: Jó úton halad a fiatalok beépítése a nagy csapatba

Hajmási: Jó úton halad a fiatalok beépítése a nagy csapatba

Hajmási Milán vezetőedző értékelte a Király SZE Vas megyei I. osztályú bajnokságban szereplő csapat tavaszi teljesítményét.

Ötödik helyen zárt a Király SZE, miként értékeled ezt a teljesítményt?

-Tudtam azt, hogy a negyedik helynél előrébb nem tudunk végezni, ezért célként a 4-6. helyet céloztam meg a csapatnak tavasszal. Célkitűzéseimben szerepelt, hogy minél több fiatal tehetséges játékos mutatkozzon be a felnőtt csapatban. A negyedik helyet sajnos nem tudtuk elcsípni, ez nagyrészt köszönhető volt annak, hogy sokáig nem tudtunk idegenben mérkőzést nyerni. A fiatal tehetséges játékosok beépítése viszont nagyon jó úton halad, örülök, hogy ezt az irányvonalat fogalmaztuk meg az egyesületnél.

Vezetőedzőként most debütáltál, mik voltak a félév tapasztalatai?

-Az első fél szezonom volt a felnőtt csapat mellett, beigazolódott az, - amire számítottam is - hogy más, mint gyerekekkel foglalkozni. Az ember a hibáiból tanul, azon vagyok, hogy a hibáimat kijavítsam és a következő szezonra még jobban felkészítsem a csapatot.

Ahogy említetted sok fiatal játékos lehetőséget kapott, tudtak élni vele?

Fiatal játékosaink nem okoztak csalódást, sőt bebizonyították azt, hogy a jövőben is lehet rájuk még komolyabban számítani. A következő szezonban is szeretnék minél több fiatal játékosnak lehetőséget adni, beépíteni a felnőtt csapatba, hisz övüké a jövő!

Miként alakul a szezon lezárása, majd a pihenés után mik az elképzelések a következő szezonra?

 

Az  utolsó bajnoki mérkőzés után kedden egy beszélgetős délutánt tartottunk a csapattal, ahol „négyszemközti” beszélgetések folytak, melyen a játékosok meghallgatták az edzői véleményem, majd beszámoltak saját félévi teljesítményükről, jövőbeli terveikről. Végleges szezonzárás június 10-11-12. lesz, egy 3 napos balatoni bulit szerveztünk Keszthelyre. Következő szezonra július elején kezdjük meg a felkészülést. Hogy milyen elképzelésekkel, azt az elkövetkező hetekben fogjuk meghatározni.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek